MOE

A MOE a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete, az ország mind a négy orvosi egyetemén működő hallgatói szervezet. Az országos Egyesület a hazai hallgatói szakmai szervezetek közül a legnagyobb, mintegy 800 orvostanhallgatót, leendő orvost tömörít. Tagja az Orvostanhallgató Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (IFMSA), mely 1951-ben alakult, ma több mint 100 tagországgal a világ legnagyobb ifjúsági szervezete.

Az Egyesület célja, hogy az orvostanhallatókat bevonjuk az egészségnevelésbe és más szervezettekkel való együttműködés részeként az Egyesület által folytatott prevenciós tevékenységbe. Különböző kurzusokon illetve programokon vehettek részt, ilyen például a SCORA-kurzus, amely a nemi úton terjedő betegségek és az AIDS megelőzésére irányul, a SCOPH-kurzus, aminek témája a drog- és alkoholfogyasztás problémája és prevenciója. Hasonlóan évente megszervezzük a cardiovascularis és tumorprevenciós kurzust is. A Teddy Maci Kórház egy hasonlóan nagysikerű program, melynek célja, hogy az óvodás gyermekek játékos körülmények között ismerkedjenek meg az orvosi vizsgálat körülményeivel.

Fontosnak tartjuk a hallgatók szakmai fejlődését, így lehetőséget biztosítunk a hallgatók számára, hogy külföldön teljesíthessenek szakmai és tudományos gyakorlatot. Munkátokért “MOE pont”-okat kaptok amelyekkel pályázhattok, hogy harmadévtől a kötelező nyári gyakorlatokat vagy tudományos kutatómunkátokat külföldön végezhessétek. Mintegy 70 országban fogad a helyi IFMSA egyesület hallgatókat a világ minden tájáról. Megismerhetitek a külföldi gyógyító rendszereket és működésüket, betekintést nyerjetek a fogadó ország kultúrájába és rengeteg külföldi orvostanhallgatóval is megismerkedhettek és életre szóló barátságokat is köthettek.

Szeretettel várunk mindenkit, aki a sok tanulás mellett szeretne orvostanhallgatóként is orvoshoz hasonlóan és ahhoz méltóan segíteni és tanítani embertársait! Legyél részese egy felejthetetlen élménynek, és büszkén mondd, “ORVOSTANHALLGATÓ vagyok”!!
Részletesebben olvashattok rólunk a moe.dote.hu honlapunkon, a Medikus Lapban, illetve személyesen érdeklődhettek a MOE irodában.

Információk
Fogadóóra: minden szerdán 16-18 óra között
Tagsági díj: 1500Ft/tanév
Elérhetőségeink:
Honlap: http://www.moe.dote.hu/
Email: huf.debrecen@humsirc.hu
Cím: Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete Debreceni Helyi Bizottsága
4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22. (III. sz. kollégium)